Az idén Kossuth-díjjal elismert Nagy Feró cége is megszenvedte a koronavírus-járvánnyal járó lezárást 2020-ban: az előző évi negyedére, 30 millió forintra esett a nettó árbevétele, az eredménye pedig kevesebb mint a felére. Egyéb bevételként még 23 milliót elkönyvelt a családi vállalkozás. A Beatrice júniustól újra koncertezik.
Szerző(k): Domokos ErikaTízlakásos társasházat építtetett Dunakeszin a polgármester családjának cége, a családtagok számára. Dióssi Csaba előbb a társaság vezetőjeként megépíttette a házat, majd kiszállt a cégből, és megvette a lakásokat, amihez családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is igénybe vett - értesült a Narancs.hu. A házépítést ingatlaneladásból finanszírozták.
Szerző(k): Domokos ErikaA GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban sokkal kisebb, de azért jelentős lépést tett felfelé, s ezzel elérte tavaly februári, vagyis a járvány előtti szintjét. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások utoljára 2019 végén voltak ilyen optimisták, a fogyasztóiak viszont még elmaradtak tavaly márciusi, vagyis válság előtti szintjüktől.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok kisvállalkozásnak az átalányadózás lehet a legjobb választás jövőre, amennyiben a Pénzügyminisztérium javaslatát az Országgyűlés megszavazza - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Arról is beszélt, hogy az új szabályozás - szerinte - könnyebbé teheti a vállalkozóvá vállást.
Szerző(k): Szabó DánielTanév végig biztosan marad a főbb oktatási oldalak díjmentes elérhetősége a Telenornál, a vállalkozások számára pedig 6 hónapra szóló újraindító kedvezményt biztosít a társaság.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor, és több mint három hónapja rekord magasságokban a hazai cégbejegyzések száma.
Szerző(k): Rácz GergőLech Walesa, a szocialista rezsim ellen az 1980-as évek elején indult lengyel szakszervezeti mozgalom legendás vezetője át akar állni a tőke-munka világának másik oldalára.
Szerző(k): Barabás JúliaMagyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik a vállalkozásoknak azonban mégis csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket. A Vodafone összegyűjtötte, mely területeken javulhat a hazai vállalkozások hatékonysága és versenyképessége, valamint hol válhatnak eredményesebbé az online tér adta lehetőségek kiaknázásában.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna