Idestova két hónapja új elnöke van Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának (BKIK). Csoltó Gábornak nincs könnyű dolga, mert a botrányokkal tűzdelt, kaotikus múlt lezárása mindeddig nem történt meg. Ráadásul a kamara könnyen és hamarosan a politikai küzdőtér közepére kerülhet.
Szerző(k): Szakonyi Péter2018-ban 902-vel kevesebb közúti árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, mint 2016-ban – derül ki az Opten adataiból.
Szerző(k): Domokos Erika2016-ban 680 ezer vállalkozás működött Magyarországon, 11 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az új cégek "túlélési aránya" az elmúlt öt évben csak 37 százalékos volt. A vállalkozói aktivitás a főváros és a Balaton vonzáskörzetében volt a legnagyobb - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos ErikaManipulációs csalás - érdemes ezt a kifejezést minden hazai vállalkozásnak megjegyeznie, míg ugyanis a céges visszaéléseknek e típusa korábban inkább a tengerentúlon volt ismert, mostanában már idehaza is felütötte a fejét. Éppen ezért készített a jelenségről részletes összefoglalót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) berkeiben működő Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóHosszasan sorolta a pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs miniszter, hogy mennyire elégedetlenek a magyar kkv-kkal. Felhozták a nyelvtudás és a weboldalak hiányát, de kikeltek a rossz versenyképességre is.
Szerző(k): Szabó DánielÖsszesen több mint 22 milliárd forintot nyert 177 közép-magyarországi kis- és középvállalkozás, önkormányzat, egészségügyi intézmény, szakképzési centrum és tankerületi központ a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tíz felhívása keretében kutatás-fejlesztési, köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és egészségügyi fejlesztésekre, illetve hátrányos helyzetű csoportok támogatására - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Rákossy Balázs az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA hétvégén indul a magyar focibajnokság új idénye, és már az első fordulóban debütál az új magyar sportmárka, a 2Rule. A cég is része a legdinamikusabban gazdagodó magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc vállalatbirodalmának.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt három év adatait vizsgálva nem panaszkodhatnak helyzetükre a magyarországi sörfőzdék - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Szerző(k): Domokos László