Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚgy tűnik, Mészáros Lőrincz nagyvállalkozó korábbi nyilatkozataival szemben mégsem indul el minden közbeszerzésen, ahol csak van esélye nyerni. Eddig legalábbis egyelőre nem pályázott a nagy közút-felújítási tenderen.
Szerző(k): Komócsin SándorHazánkban közel harmadára esett vissza a kínai érdekeltségű cégek száma, akik viszont itt maradtak, azok stabilan működnek – írja saját adataira hivatkozva az Opten céginformációs szolgáltató.
Szerző(k): Szabó DánielAz online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is - tájékoztatta Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Szepesi AnitaA győri Internorm Stúdió Kft. tulajdonosa, ügyvezetője, Kardos Kitti szülei tiltása ellenére hagyta ott az egyetemet, hogy a legnagyobb európai nyílászárógyártó kereskedőjeként dolgozzon. Minden évre saját célokat választ magának, hogy még jobb munkát végezzen. Kemény erőfeszítésekkel eddig mindezt elérte, saját vállalkozása már az európai legjobbak között van. Hiába lett sikeres és fejlődhetett volna tovább a kelet-magyarországi régióban, hazatért szeretett szülővárosába, Győrbe.
Szerző(k): Szabó DánielMegújították a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Moszkvai Kereskedelmi és Iparkamara 1992-ben kötött keretmegállapodását szerdán Budapesten - jelentette az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNői vállalkozók taroltak a kelet-közép-európai régió legígéretesebb társadalmi startupjait megversenyeztető találkozón, a startery budapesti döntőjén, amelyre huszonöt társadalmi vállalkozó kapott meghívást a régióból - közölte az SAP Hungary.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kelet-közép-európai régió 25 legígéretesebb társadalmi startupja versenyez jövő héten Budapesten - adta hírül az SAP Hungary Kft.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna