A következő napokban még a szaharai légáramlatoké lesz a főszerep, de aztán jönnek a hideg hónapok és az új szabályok. A vállalkozókra vonatkozó főbb rendelkezések majd csak 2024. január elsején lépnek hatályba, de egyes elemeit már most alkalmazni kell.
Szerző(k): Sánta AndrásA digitális fizetési megoldások az ázsiai és csendes-óceáni térségben pörögnek leginkább, de európai összehasonlításban sem állunk rosszul.
Szerző(k): Horváth BalázsHasonlóan a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerülésétől szóló adóegyezmény egyoldalú felmondásához, a nyár végén Oroszország is felfüggesztette a hazánkkal kötött adóegyezményt. Ennek hatásaira közös tájékoztatójában már a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó és Vámhivatal is felhívta a figyelmet, az Economx által megszólaltatott adószakértővel azt jártuk körül, mennyiben más az így kialakult moszkvai helyzet, mint az adópolitikai kenyértörés Washingtonnal.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, amely többek között a személyi jövedelemadót is érinti.
Szerző(k): Zádori BenceA beruházási hajlandóság visszaesett a kkv-szektorban. A mikro- és kisvállalkozók bizakodóbbak lettek, a középvállalkozások azonban mérséklődő árbevétellel és profittal számolnak.
Szerző(k): Horváth BalázsVárhatóan szeptember végén folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről. A sajtóban megjelent információkkal ellentétben még sem a munkavállalói, sem a munkáltatói oldal nem tett konkrét béremelési javaslatot. Mutatjuk, hol tartanak a tárgyalások.
Szerző(k): Nagy KristófAz adózás az egyik olyan terület, amely eddig elkerülte az adattudomány teljes körű alkalmazását, holott hatalmas értékük van itt is a pontos adatoknak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úttörő változást indít, amely példaként szolgálhat más adóhivatalok számára is.
Szerző(k): Horváth TiborAlapjaiban változhat meg 2024-től a magyar minimálbér: az őszi bértárgyalások során napirendre kerül a jelenlegi minimálbér és a garantált bérminimum összevonása – értesült a Napi.hu. Ebben az esetben a legkisebb bér 30-35 százalékkal emelkedne.
Szerző(k): Nagy Kristóf