Az idén mintegy 200 ezer munkahely szűnik meg a globális pénzügyi szolgáltatóknál, miután legutóbb a nagyok közül a Citigroup, a BNP Paribas és a Bank of America is létszámcsökkentést jelentett be - írja a Bloomberg hírügynökség.
Szerző(k): MTIBizalmat kapott szerdán este a görög parlamentben a két nagy, valamint egy kis szélsőjobboldali pártból álló új kormány.
Szerző(k): InforádióPortugália sikeresen teljesítette gazdaságának a 78 milliárd eurós EU/IMF-mentőcsomaghoz kapcsolódó, esedékes felülvizsgálatát - közölte szerdán a portugál pénzügyminiszter.
Szerző(k): MTIA jelek szerint a piacok most már elfogadták annak lehetőségét, hogy az euróövezet végső soron szét is eshet, legalábbis erre utalnak az utóbbi időszakban tapasztalt kötvényárazási folyamatok és az euró árfolyamgyengülése is - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTI-EcoMagának tartotta meg a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot az új olasz miniszterelnök, Mario Monti, és kormánya tisztán szakértőkből áll majd.
Szerző(k): Szabó MártaMagyarországnak hagynia kell valutája és egész gazdasága leértékelődését - véli Daniel Alpert az amerikai kormány, és a New America Foundation közgazdásza, befektetési tanácsadója, aki szerint az euró hamarosan csak néhány ország fizetőeszköze marad.
Szerző(k): NAPIA Magyarország körül kialakult negatív hangulatot csak azonnali lépésekkel lehet megváltoztatni - szögezi le a Financial Timesnak írt cikkében az RBS szakértője.
Szerző(k): NAPITöbb közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon is gyengíti a demokratikus államforma és a piacgazdaság támogatottságát az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a pénzintézet működési területéről kedden kiadott éves helyzetértékelésben.
Szerző(k): NAPI