Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A sonline.hu információi szerint két somogyi település, Balatonföldvár és Siófok, is érintett az ügyben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen csökkent a BMW, a Daimler és a Volkswagen, az észak-amerikai luxusautópiac több mint 90 százalékát uraló német vállalatok árfolyama csütörtökön, miután az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy védővámot vethet ki a külföldi járművek importjára.
Szerző(k): Szász PéterKína, Japán és az Európai Unió dühösen és elkeseredetten reagált csütörtökön azokra az újabb amerikai fenyegetésekre, hogy nemzetbiztonsági megfontolások miatt védővámmal sújthatják a járművek és alkatrészek importját.
Szerző(k): Szász PéterA brit adó- és vámhivatal (HMRC) vezetője szerint évente akár több tízmilliárdos többletköltséggel is járhat, ha a brit EU-tagság megszűnése után a brit vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kellene kiállítaniuk az Európai Unióba exportált termékeikre.
Szerző(k): Szepesi AnitaOroszország számításai szerint 537,6 millió dollár kárt szenvedtek el az orosz cégek az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett amerikai vámok miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsökkentik az autóipari importvámokat Kínában. A lépés kifejezetten kedvez a prémiumgyártóknak, mint a Tesla, a BMW vagy a Daimler.
Szerző(k): Szabó DánielTheresa May brit miniszterelnök megkapta a sokadik visszautasítást szűken kétéves kormányfői tevékenysége alatt. Ezúttal EU-s partnerei adták a tudtára, hogy kormányának legújabb terve az Egyesült Királyság vámuniós tagságának meghosszabbításáról nem jó. Tudnak helyett jobbat, amely viszont May otthoni ellenfeleinél fogja kiütni a biztosítékot - ki tudja hanyadszor.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Írország lakosságának jelentős többsége azt szeretné, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése után is az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában maradna, az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés esetleges visszaállításával szemben pedig olyan intenzív az ellenállás, hogy az ulsteri lakosság nem kis része még az erőszakcselekményeket is pártolná ennek elkerülésére.
Szerző(k): K. Kiss Gergely