Donald Trump két hete jelentette be, hogy az amerikai ipar felvirágoztatása és megvédése végett az acélimportra 25 százalékos, az alumíniumimportra 10 százalékos védővámot vetett ki. A terület cégeinek részvényei egyelőre emelkednek, de a protekcionizmust egy teljesen elavult iparágat erősítene meg, hosszú távon pedig versenyhátrányt okozhat az amerikai vállalatoknak. Ráadásul az eddigi kivételek épp azt mutatják, hogy az egész csak egy látszatintézkedés.
Szerző(k): Szabó DánielPozitív kezdés után csökkenésnek indultak és veszteségbe fordultak az amerikai tőzsdeindexek az újabb importvámok kivetéséről szóló értesülések hatására.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar részvényindex több mint fél százalékos emelkedésével felülteljesítő volt a nyugat-európai piacokhoz képest. Az európai árfolyamok az amerikai tőzsdéken bekövetkezett fordulattal párhuzamosan lefelé indultak.
Szerző(k): Domokos ErikaA Donald Trump amerikai elnök által bejelentett büntetővámok több kárt okoznak az amerikai gazdaságnak, mint amennyi haszon származik azokból - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők, akik szerint a Fed az eddig vártnál több kamatemelést hajt végre az idén.
Szerző(k): Domokos LászlóA német kancellárnak azzal kell szembe néznie, hogy negyedik kormányzati ciklusának legalábbis első időszakában Donald Trumppal kell csatáznia az utóbbi Németország-fóbiája miatt. A kancellár szokásos módszerével őrülheti fel az Egyesült Államok magabiztos elnökét - vélik szakértők.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy Wilbur Ross kereskedelmi miniszter tárgyalni fog az Európai Unió vezetőivel az amerikai termékeket sújtó vámokról és nem vámjellegű korlátokról.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió nem ijedt meg a protekcionista fenyegetésektől, és szükség esetén meg fogja magát védeni - jelentette ki hétfőn Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett importvámokra utalva.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz acél- és alumíniumipari védővámokról szóló rendeletét dicsérte, és meghirdette a 2020-as amerikai elnökválasztás új jelszavát szombat este Donald Trump egy pennsylvaniai nagygyűlésen - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter