Megvásárolta a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-képet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár Program keretében - közölte honlapján csütörtökön az MNB. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizettek.
Szerző(k): Inforádió, MTINemcsak az új Közgépként emlegetett Duna Aszfalt tulajdonosai látnak fantáziát a hűtés- és klímatechnikában, hanem Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke is.
Szerző(k): EconomxMásfél évtized után végre eltűnhet Budapest legrondább épülettorzója. Az egykori SZOT szállót - amelyből Rózsadomb Hotel lett volna - Wáberer György veheti meg feltéve, ha a II. kerületi önkormányzat is partner ebben. A polgármester villája az épület fölött áll.
Szerző(k): Szakonyi PéterA CBA közleményében utasította vissza a Baldauf Lászlóval a csütörtöki Heti Válaszban megjelent interjú \"szándékos, rosszindulatú félreértelmezését\", amely arról szól, hogy az üzletláncnak vagy bármilyen vezetőjének tevőleges köze lett volna a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának bevezetéséhez.
Szerző(k): MTI, EconomxA következő két esztendő egyik legfontosabb előrejelzési eleme, hogy miként alakulnak a háztartások kiadásai - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank elemzési igazgatója az M1 szerda reggeli műsorában.
Szerző(k): MTIA MÁV-START Zrt. kihirdette a 6+15 villamos motorvonat beszerzésre kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményét: a nyertes az összességében legelőnyösebb ajánlatot adó Stadler Bussnang AG lett.
Szerző(k): EconomxA magyarok a fogyasztói jogok ismeretét vizsgáló legutóbbi európai kutatás szerint kevésbé ismerik alapvető fogyasztói jogaikat, mint európai polgártársaik. Az Európai Bizottság Magyarországon és 13 további tagállamban figyelemfelkeltő kampányt indított a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékozottság növelésére - közölte a bizottság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoA Wizz Air flottája bővítése, illetve cseréje érdekében 110 darab Airbus A321neo repülőgép megrendelésére írt alá szándéknyilatkozatot, ezt további 90 gép megrendelése követhet. A gépek listaára 12,5 milliárd dollár.
Szerző(k): Economx