Hamarosan megtelepedhet hazánkban az egyik legnagyobb oroszországi élelmiszer-kiskereskedelmi lánc. A célja azonban nem az értékesítés, hanem a felvásárlás: az itteni bázisa Magyarországon előállított termékekkel bővítené oroszországi boltjai kínálatát - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): NAPIGyanúsan nagy a vezető élelmiszer-kereskedelmi láncok forgalomgyarapodása ahhoz képest, hogy szemmel láthatóan a kis független boltok sem igen vesztettek a pozíciójukból.
Szerző(k): Hőnyi GyulaBankvásárlást fontolgat az UniCredit Bank. Erről maga a bank első embere, Federico Ghizzoni nyilatkozott lengyelországi tartózkodása alatt. A CIB Bank Zrt.-t piaci információk szerint eddig az UniCredit Zrt. és az OTP Nyrt. vizsgálta, ám ennél tovább egyelőre nem haladtak az ügyek.
Szerző(k): Nagy László NándorVárhatóan még az idén elkészül a Magyar Honvédség 100 milliárdos, szállító helikopter tendere, de a döntés a választások után magalakuló új kormányra marad. Már folyamatban van a mintegy ötmilliárdos repülőgép-beszerzés, ezeket a gépeket a kormány és esetlegesen a magyar EP-képviselők is használhatnák.
Szerző(k): Papp ZsoltMinden évben egyre kevesebb árucikk kerül bele a nyári leárazásokba, így a néhány évvel ezelőttiekhez képest most jóval kisebb tömeget mozgat meg a szezon végi kiárusítás
Szerző(k): Hőnyi GyulaVan remény: a fogyasztók bizalmának növekedése azt sejteti, hogy a második félévben újra költeni fognak a polgárok a boltokban - hangzott el a Magyar Marketing Szövetség konferenciáján. A változó környezetre ugyanakkor fel kell készülnie az értékesítést tervezőknek - a tudatosabb fogyasztásnak köszönhetően például veszélybe kerültek az impulzus-vásárlások.
Szerző(k): Nagy László NándorA közhiedelemmel ellentétben nem az euró/forint árfolyamának alakulása mozgatja a legnagyobb mértékben a bevásárlóturizmust.
Szerző(k): Ádám ViktorAlapvetően pesszimista a magyar fogyasztó, szinte csak a legszükségesebb termékek beszerzését tervezi, ugyanakkor egyre jobban odafigyel arra, hogy kevés pénzéért minőséget vásárolhasson - derült ki a Cetelem felméréséből.
Szerző(k): Nagy László Nándor