Egy magyar nyomda eldobható papír szájmaszkot fejlesztett, amely gyorsan, nagy mennyiségben előállítható. Elsősorban bevásárláshoz, a kereskedelem területén javasolják a használatát, amely a viselő környezetének jelenthet védelmet a cseppfertőzéstől.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt héten 21 repülővel és 3 kamionnal szállítottak Magyarországra a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlésben.
Szerző(k): Szász PéterA TÖOSZ levélben kér tájékoztatást a kormánytól az önkormányzatok járvány miatti védekezési költségeinek elszámolásáról és állam általi térítéséről, a veszélyhelyzet alatti önkormányzati feladatfinanszírozásról, a gépjárműadó 40 százaléka elvonásának pótlásáról. A levélben egyebek mellett javasolják, hogy a kormány engedélyezze az önkormányzatok működéséhez éven túli, három éves hitel felvételét, és javasolják azt is, hogy az álláskeresési támogatást emeljék háromról hat hónapra.
Szerző(k): Domokos ErikaHatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA vállalkozások csütörtöktől pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését.
Szerző(k): Szepesi AnitaA sebészi arcmaszkok használata meggátolhatja tünetes betegek esetén a koronavírus és az influenzavírus emberről emberre történő átvitelét - derül ki egy, a Nature folyóiratban nemrégiben publikált kutatásból. A vizsgálat során 246 résztvevő bevonásával tesztelték az arcmaszkok szűrőképességét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA koronavírus ott lehet minden településen, ott van minden megyében, mindenki lehet fertőzött - mondta a kormányszóvivő szombaton, a Facebookon közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKínai orvosokat és védőfelszerelést szállító repülőgépek érkeznek szombaton az orosz fővárosba, a szakembereket a moszkvai önkormányzat hívta meg az új koronavírus elleni küzdelem megsegítésére - közölte szombaton a RIA Novosztyi hírügynökség az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna