Átfogó kiadvánnyal jelentkezett a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. A 2015-ös évértékelőből egyebek között kiderül, hogy milyen bűncselekmény-formákban volt kimagasló a felderítés, milyen új csalási megoldások jelentek meg, illetve melyik volt az év legnagyobb fogása.
Szerző(k): EconomxA parlament júniusi adócsomagban fogadta el az árfüggő jövedéki adóemelést, amely már most októberben életbe léphet. Amennyiben a Brent olaj tartósan 50 dollár alatt marad, akkor emelkednek az árak. A NAV csütörtökön hozza nyilvánosságra a saját adatait, de a piaci adatok szerint a vizsgált időszakban 47 dollár volt az átlagos olajár, ami azt jelenti október elsején emelkedik a benzin és a gázolaj jövedéki adója.
Szerző(k): Papp ZsoltVarga Mihály Ismét meggyőződését fejezte ki, hogy a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást - olvasható a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban.
Szerző(k): MTIAz Európai Bizottság tanulmánya szerint Magyarországon egy év alatt - 2013-ról 2014-re - több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés, ami azt jelenti, hogy mérséklődött az adóelkerülés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Szerző(k): MTIAz elektronikus könyvek, újságok és folyóiratok kedvezményes adókulcsú adóztatása összhangban van az egyenlő bánásmód elvével - állapította meg csütörtökön kiadott indítványában az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Szerző(k): EconomxAz egyiptomi parlament több hónapos vita után hétfőn elfogadta azt a törvényt, amely szerint a 2016-2017-es pénzügyi évre 13, utána 14 százalékos áfakulcsot vezetnek be az országban a gazdasági reformcsomag részeként, a költségvetési hiány csökkentésére.
Szerző(k): MTIA parlament döntése alapján 2017 januártól 18, 2018 januárjától pedig csak öt százalékos áfát kell fizetni az éttermi számlák után. A részletszabályok szerint azonban nem minden éttermi szolgáltatásnál csökkenhet az adó. Nem mindegy, ha a pizzát helyben fogyasztjuk vagy futárral kérjük. Nagy kavarodás lesz a hamburgerezőkben, de még a gépi és az üveges kóla is két külön áfakulcsba tartozik majd – két lényegesen különböző árral.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Európai Unió Tanácsa egységes szabályozás alá vonja a vásárlási utalványok és utalványi rendszerek áfakezelését. A közelgő változás miatt az eladóknak mindenképpen érdemes lehet áttekinteni a jelenlegi gyakorlatukat, hogy a jövőben a lehető legjobban ki tudják használni az új irányelvből fakadó kedvező áfakezelést – olvasható a Deloitte közleményében.
Szerző(k): Economx