3000 milliárd forint államkötvényt értékesített tavaly az Államadósság Kezelő Központ, amellyel hozzájárult a központi költségvetés finanszírozásához.
Szerző(k): Varga CsengeNovemberben Budapesten járt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalódelegációja, a szokásos felülvizsgálat után kiadott elemzésben pedig konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a magyar kormány számára. A nemzetközi szervezet szakértői szerint a fékezés után ismét felpöröghet a magyar gazdaság növekedése, bár az utóbbi években látott 4-5 százalékos GDP-bővüléstől még messze Magyarország.
Szerző(k): Horváth TiborA stabilitást erősítő intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság idén elkerülheti a visszaesést, jövőre pedig ismét 4 százalék felett növekedhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Nemzeti Fórum Egyesület rendezvényén, Lakitelken a tárca szombati közleménye szerint.
Szerző(k): Németh TamásMegerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását a Fitch Ratings, a veszélyes nemzetközi környezet miatt ugyanakkor stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást. A Pénzügyminisztérium közleményében olvasható: a hitelminősítő szerint a magyar gazdaság az év egészét tekintve elkerülheti a recessziót.
Szerző(k): Gecsei ÁdámVarga Mihály pénzügyminiszter megítélése szerint a magyar gazdaság elég erős ahhoz, hogy még a lejárat előtt tudja visszafizetni a kölcsönöket.
Szerző(k): Horváth TiborMa sem lett magasabb az alapkamat, ahogy alacsonyabb sem. A piacokon ez nem okozott meglepetést, hiszen az MNB 18%-os kamat mellett hirdette meg egynapos betéti gyorstenderét, ebből pedig már következtetni lehetett a döntésre. A jegybank szerint hiánycél tartható, az államadósság mérséklődhet. A gazdaság viszont befékez az idei évre.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.
Szerző(k): EconomxJövőre újra nőni fog a teljes forint lakossági állampapír-állomány az idei visszaesés után, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 960 milliárd forintos emelkedéssel számol - derül ki a 2023-as évi finanszírozási tervből, amely az ÁKK honlapján érhető el.
Szerző(k): Economx