Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg nincs különösebb makrogazdasági jelentősége annak, hogy Oroszország 1918 óta először hátralékba került devizaadósság-törlesztési kötelezettségeinek teljesítésével -írja az MTI londoni tudósítója. A csődesemény annyiban jelentős, hogy jelzi az Oroszország ellen érvénybe léptetett nyugati szankciók hatékonyságát, de az orosz gazdaság szempontjából "nem nagy ügy".
Szerző(k): Domokos ErikaA hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiközben a rettenetesen megdrágult energiahordozók exportjának köszönhetően Oroszország majd hogy nem úszik a bevételekben és ebből az államkasszai is jól profitál, az orosz kormány mégis az államcsőd felé tart.
Szerző(k): Komócsin SándorVarga Mihály bejelentette, az ÁKK Zrt. pedig részletezte, pontosan milyen dollárkötvényeket vásárolt vissza Magyarország.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarország 450 milliárd forintnyi adósságot törlesztett elő - közölte a pénzügyminiszter kedden.
Szerző(k): Domokos ErikaAz év eleje óta megduplázódott a három hónapos diszkont kincstárjegy hozama.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Európai Központi Bank (ECB) hamarosan megkezdheti a kamatok emelését, ez azonban eddig tabunak számított, hiszen senki sem szerette volna újraélni az egy évtizede lezajlott európai adósságválságot. A törékeny déli államok most sokkal jobb helyzetben vannak, de egy nyakló nélküli szigorítás könnyen boríthatja a dominókat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHétéves dollár- és kilencéves eurókötvény kibocsátásának lebonyolításába kezdett Magyarország, a papírokat akár már szerdán kibocsáthatják - jelentette a GlobalCapital hírportál nyomán a Világgazdaság. Dollárban és euróban is értékesít az adósságkezelő.
Szerző(k): Rácz Gergő