Az egyetemek év elején előterjesztett, 2700 milliárd forintos fejlesztési igényét támogatja a kormány, ennek első részét az év végéig átutalják az intézményeknek - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős miniszter, aki szerint az állam soha nem látott összeget, a GDP 1,7 százalékát költi 2022-ben az egyetemekre.
Szerző(k): Domokos ErikaJúliusban és augusztusban 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozott a Nyári diákmunka program támogatásával - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-vel. A fiatalok négyötöde önkormányzatnál kapott munkát.
Szerző(k): Domokos ErikaA következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége - mondta az MTI szerint Nagy István agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.
Szerző(k): Domokos ErikaEperjes Károly befejezte Magyar Passió című filmjének forgatását, ami tévéfilmből végül mozifilm lett, 300 millió forint helyett több mint 700 milliós állami támogatással, amit még adókedvezményes támogatás is kiegészít. Új tévéfilmet forgathat Vitézy László rendező és Kálomista Gábor producer is, ehhez a Nemzeti Filmintézet augusztusban 245 millió forintot adott.
Szerző(k): Domokos ErikaA magas árajánlatok miatt tavaly még eredménytelenül zárult a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának karcagi újjáépítésére kiírt közbeszerzés, most azonban az önkormányzat kihirdette a nyerteseket nettó 3,757 milliárd forintért. A terület rendezésére, közművesítésére 2019-ben már nettó 298 milliós szerződést kötöttek.
Szerző(k): Domokos ErikaJúlius végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány 42 milliárd forintot ad a fóti filmstúdió fejlesztésére. Hét nappal később szerződést kötöttek a Market Építő Zrt. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. párosával, amely alvállalkozóként a Duna Aszfalt Zrt.-t is bevonja a munkába - hívja fel a figyelmet az Átlátszó blogja.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzeti Filmintézet 1,5 milliárd forinttal támogatja a Blokád című film gyártását, ami a filmes pénzosztó szervezet szerint "a rendszerváltás első játékfilmes feldolgozása" lesz, "hiánypótló mozifilm Magyarország első szabadon választott kormányfőjéről, Antall Józsefről". A film producere, mint a legtöbb nagyszabású produkciónak mostanában, Lajos Tamás, aki az új SZFE kuratóriumának is tagja.
Szerző(k): Domokos ErikaÁllami támogatást kér a Balatoni Szövetség elnöke a tóparti nyilvános illemhelyek ingyenessé tételéhez. Újra ingyenessé kell tenni a WC-ket a tó vízminőségének védelmében - mondta Lombár Gábor Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek. Évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel.
Szerző(k): Domokos Erika