Ingyenes, hiteles, kényelmes – így hirdeti magát a több éve működő állami állásportál, ahol mintegy 15 ezer ajánlat várja az álláskeresőket. Az eddig elért eredményekről azonban hallgat az NGM.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA nyilvántartott álláskeresők száma 6,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2017. decemberi zárónapon 254 800 álláskereső szerepelt, több mint 18 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - írta az MTI.
Szerző(k): Szász PéterGörögországban 20,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben a három hónappal korábbi 21,1 százalékról és a tavalyi harmadik negyedévi 22,6 százalékról - közölte a görög statisztikai hivatal csütörtökön.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyar Nemzet gyűjtése szerint a közszférát is megbéníthatja a munkaerőhiány.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA globális ifjúsági munkanélküliség várhatóan enyhén nő az idén, mert a feltörekvő gazdaságokban romlanak a foglalkoztatási feltételek - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentésében, amelyet hétfőn Genfben bemutattak be.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTartósan kétszázezer fő alá csökkent a közfoglalkoztatottak száma az idén, szeptemberben átlagosan 173 ezren dolgoztak valamilyen programban - írta a a Belügyminisztérium jelentése alapján a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóEmelkedik Szlovákiában azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik egy éven belül már legalább egyszer munkahelyet cseréltek - derült ki a profesia.sk munkaközvetítő portál felméréséből, amelynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette csütörtökön.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár a harmadik negyedévben történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség további csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott munkaerőpiaci adatait kommentálva.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan