A kétezer magyarországi töltőállomásból immár százra teszi Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke azon egységek a számát, amelyek - jellemzően a hét második felére - egyik vagy másik hatósági áras üzemanyagfajtából kifogynak.
Szerző(k): Domokos LászlóAz árstopok kivezetése fokozná a pénzromlás mértékét, sőt, még jövő évben is kétszámjegyű inflációval kellene számolni ebben az esetben. Az infláció decemberben érheti el csúcspontját, kérdés, hogy mi lesz a lakossági piaci árnak nevezett új rezsiárakkal.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Kreml a Siemensre mutogat, akik nem is vesznek részt az idei karbantartási munkákban. Von der Leyen ársapkát vezetne be az Oroszországból érkező gázra, Medvegyev pedig azzal fenyeget, hogy ebben az esetben elzárják a csapokat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonRaskó György agrárközgazdász úgy látja: október 1-től megszűnnek az élelmiszerekre vonatkozó árstopok, amelyek felpörgették az inflációt. A Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke eközben a nemzetközi gázárak csökkenésére számít.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Orbán-kormány a beruházások támogatásában látja a gazdasági válság előli menekülés lehetőségét. Az árstopot lassan ki kell vezetni, mert azok fenntarthatatlanok a befagyasztott árú termékeknél, tovább gyorsulhat az infláció is. Az energia-veszélyhelyzet kulcsa, hogy legyen gáz, az olajfinomítók pedig működjenek – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy károsnak tartja az uniós energiaár-szabályozási tervet.
Szerző(k): Szabó DánielAz árstopok betöltötték szerepüket, de ezek átmeneti nehézségek kezelésére valók, most már egyre drágább a fenntartásuk - mondta el Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Szász PéterAz orosz szállító vélhetően nagyobb mennyiségű olajra talált vevőt az utóbbi időben, ez magyarázhatja, hogy csökkent a Brent és a Ural típusú olaj ára közti különbség. Ez rossz hír az autósoknak, mert a Mol ezen elért extraprofitjából finanszírozzák az üzemanyagok rögzített és piaci ára közti különbséget.
Szerző(k): Komócsin SándorA termelőket, élelmiszergyártókat képviselő szakemberek szerint meg kell szüntetni az árstopot. Az áfacsökkentés járható út lenne.
Szerző(k): Csernátony Csaba