Sikeresen kezelte a járványválságot a magyar gazdaság, ami egyben a további lehetőségeket is kijelölte. A miniszterelnök szerint ki kell használni a gazdaság komplexitását, ahogy az ország elhelyezkedéséből adódó földrajzi lehetőségeket is. Árhivatal nem lesz, az inflációt viszont továbbra is mérsékelni kell, akár kormányzati intézkedésekkel.
Szerző(k): Rácz GergőAhogy az élelmiszer-árstopot, úgy az üzemanyag-árstopot is a kiskereskedőkkel fizetteti meg a kormány. Most a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tette ezt szóvá, és javaslattal élt a probléma kezelésére. Ne egyedül a magyar üzemanyag-kiskereskedő vállalkozások viseljék a hatósági ármegállapítás terheit, hanem – ha az valóban társadalmi érdek – a társadalom több csoportja és az állam is vállaljon szerepet benne - írja Perlusz László VOSZ-főtitkár.
Szerző(k): Domokos ErikaSajtóinformációk szerint a kisboltok tulajdonosainak már többet kellene fizetni a kormány árstopjában lévő termékekért a nagykereskedőknek, mint amennyiért az áruházakban megvásárolhatják azokat, ezért megrohamozták a hipermarketeket.
Szerző(k): Komócsin SándorA benzin beszerzési ára 8 forinttal, a gázolajé 5 forintra emelkedik.
Szerző(k): Csernátony CsabaHa árszabályozásokkal meg lehetne állítani az inflációt, akkor Argentína lenne a világ legstabilabb árszintű országa – véli Zsiday Viktor befektetési szakember.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány az üzemanyagárstop meghosszabbításával belenyúlt a piaci folyamatokba, és a konkurenciát megszüntetve elveszi a forgalmat a családi vállalkozásoktól - mondta Egri Gábor, az Envikút Kft. ügyvezető igazgatója a Klubrádiónak. A hazai piac 25 százalék kitevő kis cégek forgalma átmehet a nagy hálózatokhoz.
Szerző(k): Domokos ErikaDobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője tudni véli, hogyan kompenzálná a következő Orbán-kormány a mostani bőkezű osztogatást, adó-visszatérítést, 13. havi nyugdíjat, ha a Fidesz nyerné az április parlamenti választásokat.
Szerző(k): Komócsin SándorFebruár első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron. Mindössze 42 esetben találtak hiányosságot, a hatóság mostanáig összesen 300 ezer forint bírság kiszabásáról döntött - közölte az innovációs tárca.
Szerző(k): Szepesi Anita