A gazdagabb kínai befektetők az idei rossz tőzsdei teljesítmény és a kínai politikai fordulattól való félelmükben egyre inkább kezdik külföldi részvényekbe átrakni pénzüket. Ez a folyamat eddig is létezett, idén azonban jelentősen felgyorsult.
Szerző(k): EconomxTetszett a piacoknak a német ifo gazdaságkutató intézet decemberi német üzleti hangulatindexe, ami már sorban a harmadik hónapban mutatott a vártnál nagyobb javulást. Mindazonáltal a világgazdaság jövő évi súlyos recessziójától való félelem továbbra is nyomasztja a piacokat, mivel az infláció még mindig magas, és a vezető jegybankok a piacok által vártnál szigorúbb monetáris kilátásokat hoztak fel.
Szerző(k): Horváth TiborAz elmúlt évtizedeke legátfogóbb tőzsdei átalakítására tett javaslatot az amerikai értékpapír felügyelet. Az átláthatóságot és hatékonyságot javítani hivatott javaslatok az egész világ számára fontosak lehetnek, az amerikai tőzsdék ugyanis mindig is mintaként szolgáltak a világ többi részének.
Szerző(k): EconomxNagyjából 1200 milliárd forintnyi olyan értékpapírt vettek az idén a magyarok, amelynek a hozamára biztosan kamatadót kell fizetni, mégsem nőtt érdemben az adómentességet biztosító TBSZ-ek száma. A vagyonos privátbanki ügyfeleknek van, az átlagos kisbefektetők viszont nem mindig élnek a lehetőséggel.
Szerző(k): Herman BernadettÚjabb szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalatokra specializált platformja, a BÉT Xtend, bevezették a Multihome Nyrt. részvényeit – közölte az BÉT az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Gáll AnnaCsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Gáll Anna2021-ben még dőzsölt a világ, több mint 10 százalékkal nőtt a lakosság vagyona, az idén már csökkenni fog, és az infláció miatt reálértéken nézve különösen sokat buknak a háztartások az Allianz felmérése szerint. A leggazdagabb országokban az egy főre eső átlagos vagyon a 200 ezer eurót is meghaladja, Magyarországon csupán 18 ezer euró.
Szerző(k): Herman BernadettAz állam két számjegyű kamatokkal szállt be nemrég a megtakarításokért folyó harcba. Az OTP-nek erre nem volt szüksége: gyenge tőzsdei szereplés mellett is vonzotta a kisbefektetőket, augusztus végére a 20 százalékot is meghaladhatta a hazai lakossági részvényesek aránya a bankban.
Szerző(k): Herman Bernadett