Nehéznek ígérkeznek Észak-Koreával az atomprogramjáról folytatandó tárgyalások Barack Obama szerint, mert az ország elszigetelése, köztük a Phenjanra kirótt, a munkavállalást és az utazást korlátozó büntetőintézkedések csökkentik az esélyeket - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Szász PéterAz izraeli titkosszolgálat, a Moszad kalandos úton megszerzett bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázáshoz 2007-ben - jelentette a Háárec című újság csütörtökön.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA korábbi informális tárgyalásokat követően, amelyeket nem vertek nagy dobra, újabb ilyen egyeztetést tartanak észak- és dél-koreai, illetve amerikai tisztviselők. Meglepő módon az ilyen típusú találkozók nem ritkák a felek között, egy amerikai tárgyaló azt is elárulta, miért.
Szerző(k): Komócsin SándorA dél-korai külügyminiszter szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyvermentesítésre. Kang Kjung Va erről a CBS amerikai televíziónak adott vasárnapi interjújában beszélt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMiközben az észak-koreai rezsim diktátora az év eleje óta békülékeny húrokon játszik, a világ közvéleménye megfeledkezik arról, hogy Kim Dzsongun, a rezsimet uraló család harmadik tagja több rakétakísérletet hajtott végre, mint két elődje összesen és a Hirosimában ledobott atombombánál tízszer erősebb nukleáris robbanófej felett rendelkezik.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, beindult az észak-koreai diplomáciai gépezet válaszul arra, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke jelezte: kész találkozni az ország diktátorával, Kim Dzsongunnal. A phenjani rezsim külügyminisztere Svédországba látogat, az egyik olyan helyszínre, ahol a két vezető egy asztalhoz ülhet egymással.
Szerző(k): Komócsin SándorNapok teltek el azóta, hogy Donald Trump, az USA garabonciás elnöke bejelentette, május végén kész csúcstalálkozót tartani Észak-Korea diktátorával, Kim Dzsongunnal, ám Phenjanból nem érkezett hivatalos vagy akár nem hivatalos válasz. Megszólalt viszont Kína, amely korábban hallgatott.
Szerző(k): Komócsin SándorKim Dzsongun, Észak-Korea vezére olyan diplomácia show-t kínál Donald Trump amerikai elnöknek, amilyet az utóbbi egyik elődje, Richard Nixon élhetett át, amikor találkozott Mao Ce-tunggal, Kína diktátorával. Senkit ne tévesszen meg, amit a tévé közvetít majd a két államfő csúcstalálkozójáról.
Szerző(k): Komócsin Sándor