Kivonult a kormány a torkos csütörtök néven ismert akció mögül. Ezen a napon a megmozdulásban részt vevő vendéglőkben féláron ehettek a vendégek, így nem meglepő, hogy telt házakat vonzott az esemény.
Szerző(k): Komócsin SándorÁllítólag nem esik el bevételtől a a Budavári Önkormányzat, hogy a várban ingyen parkolhatnak egyes éttermek vendégei, köztük Zsidai Roy egységei - írja az Index.hu.
Szerző(k): Szász PéterA helyben készült narancslé 18 százalékos áfával megy, vodkás társára azonban 27 százalékos az adó vonatkozik. Újabb étlapáfás kisokos.
Szerző(k): EconomxAz elhízás elleni harc jegyében Franciaországban megtiltották, hogy az éttermek és más vendéglátóhelyek korlátlanul kínálják vendégeiknek a cukros italokat - írta a 444.hu a BBC alapján.
Szerző(k): EconomxAz Ikea megvizsgálta törvényi lehetőségeit és mégis lehetővé teszi ételeinek elvitelét.
Szerző(k): EconomxTöbb étterem úgy döntött, hogy egyszerűsít és inkább a 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
Szerző(k): MTIMagyarországi expanzióra készül a világ harmadik legnagyobb pizzérialánca, az amerikai Little Caesars - értesült a franchising.hu.
Szerző(k): EconomxA bútorlánc éttermében az áfa ugyan csökkent, ám az árak maradtak a korábbi szinten.
Szerző(k): Csernátony Csaba