Az Európai Unió 2019 októberétől eltörli az évente kétszer esedékes óraátállítás gyakorlatát, a tagállamoknak pedig áprilisig lesz idejük dönteni, hogy a nyári vagy a téli időszámításhoz tartják magukat – derült ki az Európai Bizottság közleményéből. Az EU eddig az összes tagállamot arra kötelezte, hogy március utolsó vasárnapján egy órával állítsák előre az órákat, októberben pedig vissza.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz évi kétszeri óraátállítás EU-n belül várható megszüntetése alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár - kommentálta az óraátállítással kapcsolatos híreket a Magyar Alvás Szövetség az OS-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaA svájci óraexport júliusban már a 15. egymást követő hónapban nőtt, ugyanakkor a bővülés üteme lassult júniussal összevetve, elsősorban az amerikai és a kínai kereslet visszaesése miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóLezárult az Európai Bizottság nagyszabású online kutatása, amely felmérte az emberek hozzáállását az óraátállításhoz - írja a Deutsche Welle (dw) német hírportál.
Szerző(k): Szász PéterA svájci óraexport júniusban már a 14. egymást követő hónapban nőtt - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a nyári és a téli időszámításról, és az ezekkel kapcsolatos óraátállításról. Az európai polgárok és az érdekelt felek online konzultáció keretében fejezhetik ki a témával kapcsolatos véleményüket. Az interneten elérhető kérdőívet augusztus 16-ig lehet kitölteni. A konzultáció része időszámításról szóló uniós irányelv kiértékelésének, melyet a Bizottság nemrégiben kezdeményezett. Ön szerint szükség van a szabályok módosítására?
Szerző(k): K. Kiss GergelyEmelkedő árbevétel mellett a vártnál szerényebben, 9 százalékkal növelte nyereségét a világ második legnagyobb luxusipari csoportja, a svájci székhelyű Financiere Richemont a március végével záródott pénzügyi évében - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy új magyar startup, a Click for Work online piacteret működtet, ahol a megrendelők által feltöltött, szakértelmet nem igénylő, gyorsan elvégezhető, alkalmi munkákra jelentkezhetnek a 16. életévüket betöltött diákok - írja az Eduline.
Szerző(k): Szabó Dániel