Székesfehérvár fideszes polgármestere után a Megyei Jogú Városok Szövetsége is segítséget kér a kormánytól az energiaárak emelkedése és az önkormányzati kiadások növekedése miatt. Több városi távhőcég került nehéz helyzetbe, a több száz millió forintos plusztételt már nem tudják benyelni.
Szerző(k): Domokos ErikaKeszthely karácsonyi ajándéka a lakosainak és vendégeinek ismét az ingyenes parkolás írja a hirbalaton.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz emberek egészségesebb életét, életminőségét szolgálja a kerékpárutak építése - mondta az MTI szerint Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton, Budakeszin, ahol részt vett egy két kilométeres kerékpárútszakasz átadásán. A szakasz 256 millió forintból, zömmel állami támogatásból épült.
Szerző(k): Domokos ErikaAz EB Hungary Invest Kft. újíthatja fel a fővárosi Városháza homlokzatát, nettó 1 milliárd 367 millió forintért. A fővárosi önkormányzat tervpályázatot írt ki a Városháza Parkra.
Szerző(k): Németh GézaA TÖOSZ elnöke fekete báránynak érzi az önkormányzati szektort az államháztartáson belül.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány járvány elleni védekezésének szimbóluma lett az ingyenes parkolás, amelynek célja - a hivatalos indoklás szerint - az volt, hogy az emberek ne üljenek tömegközlekedési eszközökre, ezzel is csökkentve a kontaktusok számát. Mások szerint inkább az önkormányzatok egyik fontos bevételének elapasztása volt a cél. Akármelyik narratívát is fogadjuk el, az biztos, hogy az autósok többsége szívesen mellőzné a fizetést, még ha kis részük vélekedik is úgy, hogy ennek bármi köze van a járványhoz. Ez derül ki a Pulzus friss felméréséből.
Szerző(k): Szász PéterRendkívül rövid határidővel kell választ adnia 136 dél-alföldi önkormányzatnak arra, hogy térítésmentesen lemond-e a tulajdonát képező víziközművagyonról az állam javára. Sok választásuk nincs: a rezsicsökkentés okozta veszteségeket nem tudják finanszírozni - írja a Magyar Narancs.
Szerző(k): Szász PéterAz önkormányzatok egyetértenek a kormány minimálbér-emelési szándékával, de azzal már nem, hogy ennek hatásait ráterhelik az önkormányzatokra - mondta a Telex tudósítása szerint Karácsony Gergely főpolgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke. Tiltakoznak az iparűzésiadó-bevételek elvételének újabb terve miatt.
Szerző(k): Domokos Erika