Az ösztöndíjprogramot 2015 óta sem sikerült még véglegesíteni a szeptemberben startoló Debreceni Nemzetközi Iskolában, ahol így csak a gazdagok gyerekei tanulhatnak majd.
Szerző(k): Vég MártonA közbeszerzések gyakori nyertese, a Colas Út Zrt. újíthatja fel Szolnokon a Mester út és környékét, nettó 1 milliárd 579 millió forintért, uniós pénzből.
Szerző(k): Németh GézaSok a patkány Budapesten, sőt, úgy tűnik egyre több. Az irtásukkal megbízott konzorcium egyelőre vesztésre áll a patkányinvázióval szemben folytatott küzdelemben.
Szerző(k): Komócsin SándorA Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába projektje miatt indul vizsgálat. Az Európai Csalás Elleni Hivatal összesen 1,6 milliárd forint elköltését vizsgálja.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány 1 milliárd 608 millió forintot biztosít az önkormányzatoknak a minimálbér és a garantált bérminimum emelés hatásának kompenzációjára. A kormányhatározat önkormányzatokra lebontva tartalmazza a felhasználható összeget.
Szerző(k): Németh GézaMinden korábbinál nagyobb volumenű mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramot indít a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaTarlós István főpolgármester állami számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatot javasol Zuglóban, hogy tisztázzák a kerület pénzügyi helyzetét - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita