Májusban teszik le a zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is \"okos\" autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út - közölte a tesztpálya kormánybiztosa.
Szerző(k): Domokos LászlóAz informatikai munkaerőpiacról, az IT-képzésekről, önvezető autókról és a mesterségesintelligencia-kutatásról is szól lesz az áprilisi, Budapesten rendezett SMART konferencián. Az esemény többek között előadást tart Claire Penny, a mesterséges intelligencia és gépi tanulás területén nemzetközileg vezető szerepet betöltő IBM Watson szakértője, valamint Christopher Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója.
Szerző(k): Szabó DánielElkezdődött az önvezető járművek, buszok és teherautók tesztelésére is alkalmas zalaegerszegi próbapálya tervezése - számolt be róla hétfőn a Világgazdaság.
Szerző(k): MTIJövőre megszülethet az első olyan jogszabály, amely - meghatározott körülmények mellett - engedélyezi, hogy önvezető jármű részt vegyen a közúti forgalomban Magyarországon - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak.
Szerző(k): InforádióA Honda és a Google anyavállalata az Alphabet közösen fejlesztené a jövő önvezető autóit – közölte a japán cég csütörtökön.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMagyarország jó irányba halad, hogy az európai autonóm jármű technológia (önvezető járművek fejlesztése) területén az élvonalba kerüljön - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Szerző(k): MTIÖnállóan közlekedő autók tesztelését kezdi meg jövőre München belvárosában a BMW.
Szerző(k): MTIRégiós kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Vodafone Magyarország a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett regionális digitális csúcstalálkozón - mondta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
Szerző(k): Economx