A teherautók elektronikus útdíjfizetési rendszerének 2013-as bevezetése óta az e-matrica-bevétellel együtt az év végéig ezermilliárd forint folyik be ebből a forrásból a központi költségvetésbe - mondta a Világgazdaságnak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA szakszerű megfogalmazás szerint a helyközi személyszállítási közszolgáltatás tarifáiban és a fizetős úthálózat használati díjaiban nem tervez változtatást a kormány január 1-jétől. Magyarul egyelőre nem drágul a matrica. Nem csupán jó hír van azonban.
Szerző(k): Komócsin SándorRendszerfejlesztés és -karbantartás miatt 2017. november 19-én, vasárnap éjszaka 1 óra és délelőtt 11 óra között több órás leállásokra kell számítani az úthasználati jogosultságok értékesítésében. Ez érinti az e-matricákat és a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszert is - olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján.
Szerző(k): Szász PéterSzombaton este 22 óra és vasárnap hajnali 2 óra között nem lehet mobilfizetéssel autópálya matricát vásárolni, illetve parkolást indítani a Nemzeti Mobilfizetési Rendszert érintő tervezett karbantartási munkálatok miatt - tájékoztatta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaMár bolgárul, szerbül és szlovénul is elérhetőek a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO) értékesítési pontjain található útvonaltervező eszközök, az úgynevezett kioszkok szolgáltatásai, amelyek segítségével a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművek tulajdonosai vagy sofőrei útvonalat tervezhetnek és viszonylati jegyet válthatnak - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az alacsony egyenleg értesítési funkció minimum értékét 6000 forintra emelte, továbbá a regisztrált felhasználók esetében minden egyes gépjárműhöz telefonszámot rendelhetnek - jelentette az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz adatbázis karbantartása és rendszerfejlesztés miatt vasárnap hajnali 1 és 2 óra között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése - írta az MTI a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) közleményére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek emelkedése: a megszolgált útdíj június 30-ig befolyt bruttó 108,3 milliárd forintos összege ugyanis közel 12 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan