Októberben elkezdődhet a Kolónia városrész és a Samsung gyár közötti kerékpárút építése a szlovák városban. A fejlesztés 728 ezer euróból valósulhat meg.
Szerző(k): Szabó DánielA Gyöngyöst Nyugatról elkerülő út második ütemének tervezésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA kormány 1,1 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el az úgynevezett falusi útalap idei forrásigényeire, alsóbbrendű utak felújítására - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgy délegyházi székhelyű cég nyerte meg Csepel 1,7 milliárdos útépítési tenderét.
Szerző(k): Németh GézaA torlódások csökkentése érdekében az M0-s autóút déli szektorán zajló felújítási munkák kapcsán, a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett az M1-es autópálya irányába az eddigi kettő helyett három forgalmi sáv, míg a Soroksári Duna-híd felé nyújtott gyorsítósávok segítik a közlekedőket - adta hírül a Magyar Közút Zrt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJúliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 38 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 29, az egyéb építményeké 48 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,5 százalékkal bővült az előző havihoz mérten - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szepesi AnitaA torlódások csökkentése érdekében a forgalomterelések átalakításáról döntöttek az M0-ás mellett - adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Szász PéterAz M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Bag térségében dilatációs szerkezet javítási munkákat végeznek csütörtökön kora reggeltől - adta hírül a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szerző(k): Szász Péter