A Demokratikus Koalíció politikusa, Dobrev Klára szerint "1848–49-et, 1956-ot vérbe fojthatták az oroszok, de mi soha többé nem akarunk vérözönt lábainknál, sem lángtengert felette. 1848 és 1956 eszméinek saját vezetőink fordítottak hátat."
Szerző(k): Szabó DánielAz 1848-49-es szabadságharc azt üzeni a mának, hogy az ország érdekét meg kell védeni, de ezt többféleképpen lehet megtenni. Van, amikor fegyvert kell ragadni, és van, amikor ki kell maradni egy háborúból - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budakeszin.
Szerző(k): Szabó DánielGróf Batthyány Lajos mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte - mondta el megemlékező beszédében hétfőn Sárváron az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós.
Szerző(k): Szabó DánielDélben gyülekeznek a Békemenet résztvevői a Császár–Komjádi uszoda előtti térnél.
Szerző(k): Szabó DánielMár reggel 9 órakor megkezdődött az állami megemlékezés a Kossuth Lajos téren, Budapesten. Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen az Országház előtt.
Szerző(k): Szabó DánielKatonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, kedd délelőtt az Országház előtt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKölnben több mint százéves múltra tekint vissza a karneváli hagyomány, idén viszont a koronavírus terjedésének melegágya volt a korlátozások ellenére is - írja a DW. A mulatságok hatása a városvezetők igyekezete ellenére szinte azonnal meglátszott a járványstatisztikákban: a német országos átlaghoz képest 56 százalékkal emelkedett a fertőzésszám Kölnben.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz emberek több mint fele vacsorával, ajándékokkal ünnepli a Valentin-napot, de egyre többen inkább otthon, a négy fal között romantikáznak - derül ki az Ipsos felméréséből.
Szerző(k): Tér Diána