Csak alig különbözik egy erősebb hétvégétől az a szombat, amin egy ünnepnap miatt dolgoznunk kell. Ugyanakkor nem a pihenőnap, hanem az időjárás dönti el helyettünk, elhagyjuk-e hétvégén a várost - derül ki a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földrajztudományi Kutatóintézetének (MTA CSFK) legújabb kutatásából derülnek ki, ami telefonjaink cellaadatai alapján rajzol pontos képet a mozgásunkról.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA budapesti Szent István-bazilikán belül új helyre, a bejáratnál lévő Mária-oltárra kerül a Szent Jobb - mondta el Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke, a Szent Jobb őre az M1 csatornán hétfő reggel az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA régió országaiban jelentősen drágul a kenyér a gyenge európai búzatermés miatt és a sok helyen a többi élelmiszer ára is két számjegyű ütemben nő.
Szerző(k): Barabás JúliaValóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanClevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok Szent István napját, a magyar államalapítást.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz augusztusi átlagos forgalomhoz képest augusztus 20-án körülbelül másfélszeresére nő a beszéd és az adatforgalom. A Vodafone Magyarország ezért kapacitásbővítéssel készül az államalapítás ünnepére - derül ki a cég közleményéből.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna