„Az Európai Parlament az első pillanattól kezdve mindent megtett annak érdekében, hogy segítse a nyomozást, és továbbra is gondoskodni fogunk arról, hogy senki ússza meg a felelősségre vonást” – mondta az Európai Parlament elnöke.
A korrupció nem kifizetődő, mi pedig mindent megteszünk, hogy küzdjünk ellene
– tette hozzá Roberta Metsola.
A képviselők nevét hivatalosan ugyan nem hozták nyilvánosságra, de teljesen egyértelmű már, hogy Andrea Cozzolin olasz, és Marc Tarabella belga uniós képviselőkről van szó. Mindketten a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) tagjai. Az érintett képviselőcsoport a Politico-nak jelezte, hogy tagjai „felelősségteljes és konstruktív módon vesznek részt eljárásokban”. Tarabella ügyvédje azt mondta, hogy védence támogatni fogja mentelmi jogának felfüggesztését. Így tett Cozzolino, a másik érintett képviselő is, aki nyilvánosan kérte a felfüggesztést és egyben tagadta, hogy bármit elkövetett volna.
December folyamán a belga rendőrség egy sor razziát hajtott végre jelenlegi és volt parlamenti képviselők valamint lobbisták otthonaiban. Az ügy fő gyanúsítottja a görög Eva Kaili képviselő és élettársa, de mellettük több más képviselőt és NGO-vezetőt is összefüggésbe hoztak a botránnyal. Az EP volt alelnöke december 9. óta van börtönben, miután letartóztatták és vádat emeltek ellene a Katar brüsszeli lobbitevékenységét vizsgáló kiterjedt vizsgálatot követően. Másfél millió eurót foglaltak le pénzeszsákokban a házkutatások során. Francesco Giorgi, a korrupciógyanúba keveredett Kaili élettársa, már beismerő vallomást tett: azaz, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.
Nem sokkal Kaili letartóztatása után a görög pénzmosás elleni hatóság befagyasztotta Kaili és családja összes vagyonát. Az ottani hatóságok közben információkat kértek Panamától a képviselő számláira történő esetleges katari pénzátutalásokról. A volt alelnök fenntartja ártatlanságát.
Roberta Metsola Twitteren közzétett posztjában most azt írta:
Senki nem marad büntetlenül. Egyikük sem
Az ígéretek szerint a következő hetekben Metsola reformjavaslatokat is terjeszt majd elő az Európai Parlamentben, beleértve a jelenlegi szabályok felülvizsgálatát és a "belső rendszerek fejlesztését".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve