A szerb és a bolgár elnök leszögezte, a gázvezeték fontos európai projekt, amely az egész térség energiaellátásának javításához is hozzájárul, és ezzel Szerbia is fontos tranzitországgá válik a nem Oroszországból származó gáz számára.
Aleksandar Vucic szerb elnök az MTI szerint elmondta, a gázinterkonnektor elősegíti majd, hogy Szerbia jelentősen diverzifikálja a földgázforrásokat, és több cseppfolyósított földgáz (LNG) importjára is lehetőséget biztosít.
Az új gázvezetéken keresztül évente mintegy 1,8 milliárd köbméter gáz érkezhet Szerbiába, de mivel kétirányú lesz a vezeték, Szerbiából is akár 150 millió köbméter gáz mehet Bulgária felé. A tervek szerint ezt a mennyiséget a későbbiekben megnövelnék.
A bolgár főváros, Szófia melletti Novi Iszkart és a dél-szerbiai Nist összekötő mintegy 170 kilométeres vezeték a várakozások szerint már az év végén működésbe léphet. Jelenleg is van gázvezeték a két ország között, de azon kizárólag orosz gázt szállítanak a Török Áramlat gázvezeték részeként.
A 85,5 millió eurós projekt jelentős részét (49,6 millió euró) az Európai Unió biztosította vissza nem térítendő támogatás formájában, 25 millió eurós kölcsönt kaptak a felek az Európai Beruházási Banktól, a fennmaradt részt pedig az országok a saját költségvetésükből finanszírozzák.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve