Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri - közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere.
A Fidesz budapesti választmányának a héten tartott ülésén részt vett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is, aki megerősítette, a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben - közölte a VIII. kerület polgármestere az MTI tudósítása szerint.
Kapcsolódó
Szerinte 1990 óta a Fidesz-KDNP politikai közössége tette a legtöbbet Budapestért, "és ebből a pozíciónkból nem is szeretnénk alább adni" - hangsúlyozta a választmányi elnök.
A fővárosi Fidesz a budapesti fejlesztési programját folyamatosan bővíteni fogja, amihez kormányzati támogatást kapott - mondta Kocsis Máté, a tervek közül elsőként beszámolva a földutak aszfaltozására vonatkozó elképzelésükről, amelyhez nyár végére ütem- és finanszírozási tervet dolgoznak ki, a megvalósítás pedig jövőre meg is kezdődhet.
Erre költene a kormány 65 milliárd forintot
A 313 kilométernyi fővárosi belterületi földút - amelyből a legtöbb, 80 kilométer Rákosmentén van - leaszfaltozása a becslések szerint 65 milliárd forintba kerül - közölte Riz Levente. A 313-ból 42 kilométerre már most megvan a jogerős építési engedély - tette hozzá a XVII. kerület polgármestere.
A 3-as metró felújítására vonatkozó kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: "a 3-as metrót fel fogjuk újítani", és ebben Tarlós István főpolgármester számíthat a kerületi fideszes polgármesterek együttműködésére. A metró állapota tovább nem tűri a felújítás elhalasztását.
A Nyugati téri felüljáró esetleges elbontásával kapcsolatos felvetésre a józsefvárosi polgármester úgy reagált: van ilyen elképzelés, de végleges döntés még nincs az ügyben - írta az MTI.
Kép forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve