A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A magyarországi ingatlanárak már nem olyan vonzóak a szlovákoknak − jelentette a TASR szlovák hírügynökség az Alpari Financial Services Ltd elemzésére hivatkozva. Ennek legfőbb oka az, hogy február óta a forint 13,52 százalékkal erősödött az euróhoz képest − mondta Peter Leonidou, az Alpari FS vezető kereskedője. A magyar árelőny azonban még így sem szűnt meg, hiszen a magyar−szlovák határ mentén található magyarországi ingatlanok átlagosan még mindig 20-30 százalékkal olcsóbbak.
Egy új családi ház már 26 millió forintért kapható, öregebb, kisebb házak esetében pedig akár 7,5 millió forint is elég. A 26 milliós vételár azonban 2012 januárjában 99 200 eurót jelentett, a forint erősödése miatt azonban már 112 ezer eurót jelent − közölte Leonidou. Ettől függetlenül a Pozsonytól alig 10 vagy 20 kilométerre levő Rajkán vagy Dunakilitin folytatódik a szlovák polgárok ingatlanvásárlása, hiszen a szlovák fővárosban 2012 első negyedében még mindig 1658 euró volt egy ingatlan négyzetméterenkénti átlagára.
A magyarországi ingatlanok iránti kisebb érdeklődés másik kiváltó oka, hogy 2008 nyara óta Szlovákiában országos szinten átlagosan 20,3 százalékkal mérséklődtek az ingatlanárak, és elemzők egybehangzó vélekedése szerint az év végéig folytatódik az ármérséklődés.
Ingatlankonferencia 2012
Hogyan és mikor lehet vége az ingatlanpiac válságának? Jön még aranykor vagy örökre vége a szép időknek? Lehetőségek és kihívások 2012-től az ingatlanpiacon – ingatlankonferencia a Napi Gazdaság szervezésében 2012. május 31-én. Trendek, lehetőségek, paradigmaváltás, ahogy a szakma látja. Neves előadók, kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, jövőkép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve