A Bükön épülő Purina üzem nemzetgazdasági szempontból is komoly jelentőségű. Nagymértékű, a termelés 90 százalékára kiterjedő export tevékenységen felül, közel 1000 embert foglalkoztatnak majd. A svájci székhelyű Nestlé a piaci igények változása következtében határozott a bővítés mellett. A konzervtermékeket gyártó üzem átalakítása mellett egy 5000 négyzetméteres, új gyártócsarnok is épül, amelyben két új gyártósor kap majd helyet - írta közleményében a Market Építő Nyrt.
A beruházás ütemezése szerint a szerkezet előreláthatólag februárban éri el a legmagasabb pontját, májustól pedig már egy teljesen zárt épületben zajlanak a munkálatok, amelyben több mint 150 ember működik közre, bevonva több helyi alvállalkozó partnert és munkaerőt.
"Évről évre egyre több nemzetközi megrendelő választ minket nagy volumenű és meghatározó ipari beruházások kivitelezőjének. Minden projektünk esetében a professzionális, nyugati trendeknek megfelelő és a megrendelő számára legoptimálisabb megoldásokat keressük, mivel ezek az üzemek Magyarország számára is kimagasló értéket fognak képviselni a későbbiekben. A Nestlé Purina gyárában egyszer már bizonyítottunk, megtiszteltetés, hogy újra minket választottak. A Nestlé munkavédelmi előírásainak megfelelni kiemelkedő generálkivitelezői hozzáállást igényel. A már három éve balesetmentesen működő gyár kiemelt figyelmet szentel a munkavédelemnek, és a Market Építő Zrt.-nél büszkék vagyunk arra, hogy ezen a területen is maximálisan meg tudunk felelni a Nestlé ez irányú igényeinek" - nyilatkozta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.
"Nagyra értékeljük a Market Építő Zrt. tapasztalatát és azt a kimagasló minőségű munkát, amit már az előző együttműködésünk során is tapasztaltunk. Ez az új beruházás a Nestlé számára stratégiai jelentőségű. Kulcsfontosságú, hogy időben elkészüljünk vele, ugyanakkor fontos, hogy biztonságosan végezzük munkánkat és balesetmentesek maradjunk a jövőben is. Nagyon várjuk a közös munkát, a további együttműködést" - nyilatkozta Kai Herzke, a büki Purina gyár gyárigazgatója.
A Market Építő többségi tulajdonosa Garancsi István milliárdos vállalkozó, míg a kisebbségi Scheer Sándor vezérigazgató.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve