A csaknem 2,5 milliárd forintból felépített nyolcvan szociális lakóház több mint fele még üresen áll, fűteni, őrizni viszont azokat is kell. A felépült 80 lakóházból az elsőket július végén foglalta el csaknem harminc otthontalanná vált család. Őket és az azóta beköltözőket is pályázat útján választotta ki a program koordinálásával megbízott Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A nyolcvan ház felépítésének ára, a teljes infrastruktúra és a közfoglalkoztatottak bére - a Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint már eddig is csaknem 2,5 milliárd forintba került. Ehhez képest a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., mint bérbeadó a szeptember végéig bérleti szerződést kötött 37 családnak alig több, mint 2,5 millió forint bérleti díjat számlázott ki.
Az Eszközkezelő azzal kapcsolatban nem tudott információt adni, mennyibe kerül majd az üresen álló ingatlanok temperáló fűtése, azt viszont elmondták, hogy az Ócsai Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-nek havonta több mint kétmillió forintot fizetnek a terület őrzéséért.
Az eredeti tervek szerint egyébként a programra kiszemelt területen 420 lakóházat, 80 üzletet, két óvodát, egy iskolát, sportpályákat, szupermarketet, postát, körzeti orvosi rendelőket, klub-könyvtárat és egy ökomenikus templomot kell építeni. Az Eszközkezelő a kilakoltatott családoktól: alapterülettől (50, 60, 70 négyzetméter) függően 16 800, 19 500, 21 100 forint havi bérleti díjat kér.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve