Míg 2008-ban, az ingatlanpiaci válság előtti utolsó "békeévben" eladott lakótelepi lakások átlagára országosan 167 ezer forint volt négyzetméterenként, addig a NAV hivatalos ingatlan-tranzakciós adatbázisa alapján mára a négyzetméterár 137 ezer forintra csökkent - derül ki az elemzésből. Az összes eladáson belül ugyanakkor a lakótelepi lakások - vélhetően éppen olcsóságuk miatt - mára nagyobb részt hasítanak ki, mint néhány éve. (Részletes árakat az Otthontérképen talál.)
Mára eltűnt a panelek presztízshátránya, egy panelprogramon átesett, egyedi mérőkkel és új nyílászárókkal felszerelt, szigetelt ház lakása jóval gyorsabban, és akár azonos áron elkelhet, mint egy környékbeli téglalakás. Ez persze nem mindenhol érvényes; helyi sajátosságok, mint például az adott város fekvése, lakásállománya, munkaerő-piaci helyzete, vagy a lakótelep városon belüli elhelyezkedése mind fontos tényező - vázolja a lakótelepek piaci megítélésének hátterét Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank Zrt. ingatlanpiaci vezető elemzője.
A vizsgált városok közül csak három nyugat-magyarországi településen, Mosonmagyaróváron, Sopronban és Győrött nőtt 2008 óta az eladott lakótelepi lakások átlagára, mégpedig 16, 15, illetve 3 százalékkal. A másik végletet pedig elsősorban egykori iparvárosaink adják: Dunaújvárosban, Miskolcon, Ózdon, Esztergomban, Tatabányán, Nagykanizsán, Szolnokon, Komlón, Budapest XX. kerületében és Kazincbarcikán több mint egyharmados értékvesztést könyvelhettek el a lakótelepi lakások tulajdonosai a válság éveiben. Budapesten a XI. és III. kerületi lakótelepek a legértéktartóbbak (-13 és -15 százalék), míg a XX. kerület mellett a XXI.-ben és a XVIII.-ban is meghaladja a 30 százalékot a hat év alatt végbement árcsökkenés.
Budapesten a XI. kerületi Lágymányosi és Kelenföldi lakótelepek tűnhetnek akár befektetési céllal is a legjobb választásnak, hiszen itt az árak 2008 óta "csak" 6, illetve 10 százalékkal mérséklődtek, míg a XXI. kerületi Csepel-városközpont lakótelepen 30 százalék feletti az áresés. A XI. kerületben a 4-es metróvonal áprilisi átadása, kiegészítve a nagyrészt egyetemisták által generált nyári vásárlási lázzal érezhető árnövekedést indított el. Ezt ráadásul még nem mutatják a NAV statisztikái. Ugyanez a trend a főváros III. kerületében, illetve a nagyobb egyetemi városok felújított lakótelepein is - mondja Valkó Dávid.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve