Lakásépítőket tömörítő szakmai és érdekképviseleti szervezetek régóta szorgalmazzák az új lakások építését terhelő 27 százalékos áfa csökkentését, hogy a lakásépítés végre kimozdulhasson százéves mélypontjáról. Érveik szerint az új építésre a meglévő állomány minőségi kiváltása miatt is égetően szükség van, a lakásépítés multiplikátor hatása pedig a beruházási kedv fellendülésével, és az azzal járó adóbevételekkel kompenzálná az áfacsökkentés hatását. Erről az elmúlt héten, az országgyűlés fogyasztóvédelmi albizottságában is szakmai fórumot tartottak.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter álláspontja azonban nem egyezik a szakértőkével, így áfacsökkentéssel valószínűleg nem fogja élénkíteni a kormány a lakásépítéseket - derül ki Orbán Gábor képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. Levele szerint az áfakulcs csökkentése a tapasztalatok szerint nem mindig hatékony eszköz, mivel nem feltétlenül jár arányos árcsökkenéssel. Emellett nem elég célzott, mert nemcsak a gyermeket nevelő családoknál vagy a családalapítást és gyermekvállalást tervező fiataloknál jelentkezik, hanem a befektetési célú vevőknél is.
Mint írja, az otthonteremtés területén az áfakulcs csökkentésénél jóval célzottabb támogatási eszközök alkalmazásában gondolkodnak, mert azok a költségvetési források hatékonyabb felhasználását teszik lehetővé.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve