Folyamatosan gyarapodik a Budapestre érkező külföldi turisták szám, a KSH adatai szerint az előző évhez képest 175 ezerrel, közel 6,9 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken, s hasonló a trend a rövidtávú lakáskiadások esetében is. Jancsik András és munkatársai a Közgazdasági Szemlében, múlt év márciusában közölt, Airbnb-piacot elemző tanulmányukban arra jutottak, hogy 2017-ben az így elérhető budapesti férőhelyek száma, dinamikus emelkedéssel kis híján utolérte a fővárosi szállodáikét - olvasható az elemzésben.
A megnövekedett turistaforgalom és a velejáró zaj- és forgalomterhelés is olyan rendelet elfogadására késztette tavaly a VI. kerületet, amely szerint minden rövidtávon kiadott plusz szoba után egyszeri 1,5 millió forintos parkolóhely megváltási díjat köteles a tulajdonos fizetni. Az új kötelezettség azonban nem tántorította el a befektetőket: az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint, a tavalyi első három negyedévben 15 százalékos emelkedéssel, 600 ezer forint fölé kúszott az átlagos négyzetméterár Terézvárosban.
A szomszéd példáján felbátorodva a VII. kerületi Erzsébetváros hasonló intézkedést vezetett be január elején. Ez alapján egy ingatlan minden megkezdett 50 négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell biztosítani, egy parkolóhely megváltása pedig 2 millió forint plusz áfa költséggel jár. 2018 első három negyedévében, egy év alatt 20 százalékos növekedéssel az átlagos kerületi négyzetméterár meghaladta az 555 ezer forintot. Egy rövidtávú lakáskiadásra szánt, befektetési céllal vásárolt 40 négyzetméteres lakás vételárát így akár 10 százalékkal is megnövelheti a parkolóhely megváltás díja - számol elemzésében az OTP Ingatlanpont.
A lépés azonban a korábbi tapasztalatok alapján nem fogja jelentősen visszavetni a befektetési kedvet - mondja Valkó Dávid vezető elemző. A szomszédos Terézváros adataiból is látszik, hogy az árnövekedés nem állt meg, továbbra is vonzó a kerület a vásárlók számára. Az új szabályozás hatására ugyanakkor az Airbnb helyett megerősödhet a hosszabb távú, hagyományos lakáskiadás. Ugyanakkor a folyamatosan változó kerületi építési szabályzatok váratlan, több milliós pluszkiadással járó helyzetek elé is állíthatják az ingatlanbefektetőket - figyelmeztet Valkó.
Erzsébetváros és Terézváros mellett a VIII. kerület vezetése is lépett már a rövid távú lakáskiadás szabályozásának irányába. Itt az év elejétől az Airbnb-n kiadott lakások alapterülete után négyzetméterenként évi 1820 forintos befizetésre kötelezi a tulajdonost. Már csak az a kérdés, melyik kerület lesz a következő a sorban - veti fel a szakértő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve