Úgy értesült a portál, hogy a lakásbérleti díjak esetleges befagyasztásáról is szó lesz a miniszterelnök családjának ügyvédjeként emlegetett Bajkai István, a parlament Törvényalkotási bizottságának alelnöke és Mehrli Péter, a Magyar Ingatlan Szövetség elnöke közötti találkozón, sőt, az MNB által felállított Lakás-és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület soron következő ülésére is beviszi a kérdést.
Az ad aktualitást az ötletnek, hogy Berlin vezetése kedden arról határozott: öt évre befagyasztják a lakbéreket a városban 2020 január elsejétől. Az ok az volt, hogy az elmúlt években jelentősen, csak az idei első negyedévben 7 százalékkal nőttek a lakbérek. Itthon sem nagyon más a helyzet: Budapesten statisztikák alapján az átlagdíjak 7-8 százalékot emelkedtek az előző évhez képest, ami azt jelenti, hogy az átlagos havi díj 160-165 ezer forint a lakás méretétől és fekvésétől függően.
Kapcsolódó
Viszont a portál szerint nem valószínű, hogy Magyarországon hasonlót lépnének: egyrészt Magyarországon nagyságrendekkel kevesebben adnak ki legális albérletet, így nehéz lenne a szabályozást betartatni. Másrészt kisebb a bérbeadók érdekérvényesítő képessége is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve