Az eljárás Áder János köztársasági elnök indítványára kezdődött - olvasható az MTI szerint a testület közleményében. Az indítvánnyal érintett törvényi rendelkezések célja, hogy a rendszerváltást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból kizárt, műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye a lakás tulajdonjogának megszerzését. (A javaslatot Böröcz László fideszes képviselő önálló indítványaként fogadta el június 15-én a kormánypárti többségű parlament, ám azt a köztársasági elnök nem írta alá, és kérte az AB-tól, hogy vizsgálja meg, a törvénymódosítás összhangban áll-e az alaptörvénnyel - a szerk.)
Az államfő álláspontja szerint a jogalkotói cél és a megvalósítását szolgáló - a támadott módosító törvénytervezetben alapított - vételi jog összeegyeztethetetlen a kulturális örökség részét képező épített környezet, ezen belül különösen a műemléki védelem alatt álló építmények védelmének és megóvásának alaptörvényi követelményével. Míg a jelenleg hatályos szabályozás alapján a műemléképületben lévő lakást kizárólag a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulásával, a külön jogszabály rendelkezései szerint lehet elidegeníteni, addig az új rendelkezések a világörökségi területen és védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körére vételi jogot állapítanának meg. A köztársasági elnök indítványa szerint ez a kulturális értékek védelmének és megőrzésének garanciáját képező visszalépés tilalmába ütközik, továbbá az önkormányzati tulajdonjog ilyen korlátozásának szükségessége nem indokolható és aránytalan.
Az Ab a tulajdonhoz való jog korlátozásával kapcsolatban kifejtette, hogy a vételi jog a tulajdonjog megszűnéséhez vezethet, ami súlyos teher, és megköveteli a kártalanítást. Az önkormányzatnak a vételi jog folytán elvesztett lakásokért megfelelő ellenszolgáltatást kell kapnia, az értékarányosság biztosításának módját pedig a törvényhozó alakítja ki.
A törvény a vételi jog jogosultjaként három alanyi kört határozott meg. Azokat, akiknek a bérleti jogviszonyuk 5 és 15 év közötti; akiké 15 és 25 év közötti; és akiké a 25 évet meghaladja. Az indokolás szerint a jogalkotó azokat a feltételeket tekintette irányadónak, amelyek alapján a most érintettekkel hasonló helyzetben lévők korábban, az 1990-es években kialakított szabályok szerint élhettek a vételi joggal.
Az Ab álláspontja szerint azonban a jogalkotó által megfogalmazott céllal a törvény rendelkezései csak azok esetében vannak összhangban, akiknek a bérleti viszonya a 25 évet meghaladja. A másik két alanyi kört érintő szabályozási megoldásnak az alaptörvényben megkövetelt kivételes jellegét ugyanakkor nem igazolta a jogalkotó. Az Ab ezért alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek a 25 évnél nem régebb óta bérleti jogviszonyban állók vételi jogára vonatkoznak.
Az államnak kötelessége, hogy biztosítsa a műemlékvédelemet
Az Ab kifejtette továbbá, hogy a műemlékvédelemmel kapcsolatban az állam által vállalt kötelezettségre alkotmányos értelemben vonatkozik a korábban, az egészséges környezethez való jogra vonatozóan megállapított visszalépési tilalom. Ennek lényegi célja, hogy az egyszer már elért védelmi színvonal ne csökkenjen. Alkotmányos kívánalom, hogy a műemléki védettséget élvező ingatlanok értékesítésekor az állam megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a műemlék a védettségi szintjének megfelelő kezelésbe kerüljön a tulajdonosváltás után is. Különösen lényeges garancia ez a vizsgált törvénnyel érintett lakások esetében, amelyek zöme első alkalommal kerül ki állami vagy önkormányzati tulajdonból. Az állam kötelessége, hogy a műemléket érintő jogügyletek esetében is építsen be a szabályozásba olyan garanciákat, amelyek hozzájárulnak a védelmi szint fenntartásához - mondta ki a testület.
A műemlékvédelmi hatóság hozzájárulása is kell az eladáshoz
Az Ab alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a műemléképületben lévő lakások bérlői számára biztosított vételi jog gyakorlása esetén a műemlékvédelmi hatóság a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve adjon hozzájárulást az elidegenítéshez, döntéshozatala során a műemlékvédelmi érdekeket ne rendelje egyéb szempontok alá.
A határozat meghozatalában 13 alkotmánybíró vett részt, közülük különvéleményt fogalmazott meg Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Juhász Imre, Márki Zoltán, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybíró - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve