Júliusban 414 építőipari céggel szemben indult felszámolás Magyarországon, ami nem minősíthető kiugróan rossz adatnak, de ahhoz elég nagy szám, hogy a mögöttünk álló három hónap az ágazat legsötétebb negyedévévé váljon. Júliusban ugyanakkor nem volt szignifikáns növekedés 2011 és 2010 júliusához képest: mindkét megelőző évben valamivel több mint 400 felszámolást tettek közzé a cégbíróságok.
Az építőiparban tovább tart a felszámolások stabil növekvő trendje, kedvező fordulatra még legalább fél évig nem lehet számítani - véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az ágazat új szerződéseinek állománya 14 százalékkal meghaladja az előző évit, de a növekedést kizárólag mezőgazdasági, ipari és kommunális építkezések generálják, ahol tipikusan generálkivitelezők kezében összpontosul a munka, így idő kell ahhoz, hogy a megrendelések növekedése elérje a kisebb vállalkozásokat is - tette hozzá a szakember.
Júliusban mindössze 209 építőipari vállalkozással szemben indult végelszámolási eljárás, ez egyharmados csökkenés az előző év júliusához képest. Az Opten igazgatója szerint az ágazatban ugyanaz a jelenség játszódik le, ami a nemzetgazdaság egészében. A március-májusi 500-600 darabos havi csúcsokhoz képest júniusban és júliusban ugrásszerű csökkenés következett be ebben az eljárásformában, ez azonban nem jelent érdemi javulást. A képet az torzítja a szakember szerint, hogy a jogszabályok változása miatt a hatóságok által a korábban előszeretettel alkalmazott kényszer-végelszámolás intézményét a kényszertörlés váltotta fel.
A végelszámolások számának csökkenése most sem tükröződik, és szerintünk a jövőben sem fog a cégmegszűnések számának csökkenésében. Arról van szó csupán, hogy a magukra hagyott és rendszerint kiürített cégeket hosszadalmas végelszámolási eljárás nélkül törlik a működő cégek közül - véli Tóth Tamás. Ezt támasztja alá, hogy a 2010 júliusa és szeptembere között eltelt három hónap kivételével a megszűnések számának átlaga soha nem haladta meg az elmúlt három hónap 478-as átlagát.
A december-márciusi kiugróan magas cégalapítási hullám után az építőiparban az áprilisi mélypont körül stabilizálódott a cégalapítások száma. Az elmúlt négy hónapban rendre 230-240 céget jegyeztek be a hatóságok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve