A tervezettnél jóval hamarabb és eredményesebben lezárt folyamat lehetővé teszi, hogy a Szanálási Alaptól 2015-ben felvett kölcsönt az eredeti, 2025-ös lejárat helyett már idén, teljes egészében visszafizessék, sőt a vagyonkezelő csoport eredményessége többletbevételhez is juttatja az alapot - közölte az MTI-vel a vagyonkezelő, a Magyar Szanálási Vagyonkezelő (MSZVK) csoport.
A többlet a Szanálási Alap vagyonát fogj növelni, ami hozzájárul a pénzügyi stabilitási védőháló további erősödéséhez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint szanálási hatóság 2014. december 18-án rendelte el az MKB szanálását, ami lehetővé tette a hitelintézet értékesítését 2016 közepén. Az MKB Bank szanálásában a piacon nem értékesíthető 214 milliárd forintnyi bruttó hitelállományát 100 milliárd forintos - tranzakciós áron - ruházta át az alap a kizárólagos tulajdonában lévő MSZVK Zrt.-re.
A közlemény szerint a változásokkal a portfólió jelenlegi piaci értéke már jóval meghaladta a további menedzselésből várható bevételeket, ezért 2017-ben az MVSZK-csoport nyílt pályázatot hirdetett, amelyen 12 hazai és nemzetközi eszközkezelő vett részt.
A teljes értékesíthető portfólióra a legmagasabb vételárat tartalmazó ajánlatot fogadták el, amelyet az Indotek-csoport adta, az értékesítés június végén zárult. A vételár és a portfólió összetétele üzleti titok.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve