A júliusi növekedés ellenére az év első hét hónapjában a termelés összesen 7,3 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest. Júliusban a két építményfőcsoport közül az épületek építése 0,3 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építése jelentősen, 15,5 százalékkal nőtt. A növekedés - az egy évvel ezelőtti nagyarányú (17,8 százalékos) visszaesés után - elsősorban elkerülő- és összekötő utak építésének, vasúti fővonalak felújítási munkáinak, illetve kisebb részben kommunális beruházások építési munkáinak köszönhető.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 0,1 százalékkal emelkedett. Az egyéb építmények ágazat termelése az egy évvel korábbi jelentős csökkenés után 27,3 százalékkal nőtt. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,5 százalékkal maradt el 2011 azonos időszakától.
A 2012 júliusában kötött új szerződések volumene 3,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 11,6 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 1,8 százalékkal nőtt a 2011. júliusihoz viszonyítva.
Az építőipari vállalkozások 2012. július végi szerződésállományának volumene kismértékben, 0,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport adata ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 21,4 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 13,2 százalékkal magasabb volt, mint 2011. július végén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve