Emelkednek a hitelkamatok, miután a magas infláció miatt a jegybank kamatemelési ciklust indított 2021 nyarán. A legnépszerűbb lakáshiteleknél a teljes hiteldíj-mutató (thm) egy év alatt a duplájára nőtt, ami egyúttal azt is eredményezi, hogy ugyanakkora hitelösszegnek jóval nagyobb most már a törlesztőrészlete, emellett az adósságfék szabályok miatt, ugyanazzal a fizetésre most már kevesebb hitelt adnak a bankok - írja a Bankmonitor.
20 éves futamidővel számolva nettó 400 ezer forint jövedelemmel az igényelhető hitelösszeg 5,6-9,2 millió forinttal csökkent egy év alatt. A jelenleg legnépszerűbb egy évtizeden át fix kamatozású új lakáshitel kamata 2,94 százalékról 6,39 százalékra emelkedett ugyanis az elmúlt évben. A kamatemelkedés miatt 400 ezer forint fizetéssel jelenleg maximum 27 millió forint kölcsönt tud felvenni egy ügyfél, tavaly májusban még 36,2 millió forintra lett volna elég ez a jövedelem. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy jelenleg 20 százalékkal olcsóbb ingatlant tudunk megvenni, mint egy éve.
15,5 millió forintos önerővel számolva a portál szerint most egy 400 ezer forintos fizetésű hiteligénylő 42,5 millió forint értékű lakást tudna vásárolni, egy évvel ezelőtt még 51,7 millió forintért vehetett volna ingatlant.
30 ezer forinttal több ugyanannak a hitelnek a részlete, mint egy éve
A legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamata jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban valamennyi banknál. 2021. májusában a banki ajánlatok átlagos thm-értéke 3,97 százalék volt, jelenleg viszont már 7,35 százalék ugyanez az adat. Az elmúlt hónapban 0,68 százalékponttal emelkedett a teljes hiteldíj mutató értéke. Emiatt a példában szereplő 20 millió forint összegű kölcsönre havi 30 ezer forinttal kell többet fizetni 20 éven keresztül most, mint azoknak, akik egy éve vették fel ugyanezt a hitelt.
Ráadásul mivel a trend nem változott az elmúlt időszakban, az infláció továbbra is magas, emiatt a hitelkamatok további emelkedésére lehet számítani, ezért a hitelfelvétel előtt állóknak érdemes sietni, megelőzve a kölcsönök további drágulását.
A bankoktól kapható kölcsön mennyiségét persze a jövedelmek változása is befolyásolja. A portál megemlíti, hogy az elmúlt évben 14,5 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek – KSH februári adatai szerint – , akik tehát kaptak béremelést, azoknál az valamelyest kompenzálhatja a hitelek drágulását. A bérekkel együtt viszont az ingatlanárak is emelkedtek az elmúlt évben. A Duna House által közzétett adatok alapján 2022. első negyedévében 9,6 százalékkal drágábbak a pesti lakások négyzetméterára, mint egy évvel korábban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve