Böröcz László Fidesz-képviselő eredeti javaslata az ország összes önkormányzatát kötelezte volna a bérlakások töredékáron történő eladására, szinte megszüntetve ezzel a helyi lakásgazdálkodást. A jövő keddi parlamenti szavazáson már arról a szövegváltozatról döntenek, amely csak a budai Vár és az Andrássy út világörökségi helyszínén és védőövezetében található mintegy 1500 fővárosi ingatlannál engedi a kedvezményes vásárlást. Az összegző módosítóban azonban 3 újabb változtatást talált a portál.
1. A cserélt bérleti jogok esetében az 50 százalékos vételár 35 százalékra csökkent. Mivel egyösszegű fizetésnél 5 százalék kedvezmény is jár a vevőnek, ez azt jelenti, hogy akár a becsült forgalmi érték kevesebb mint harmadáért – pontosan 30 százalékáért – kerülhet az ingatlan a cserével bérlőkké váltak tulajdonába.
Kapcsolódó
2. Az egyszer már 25-ről 15 évre csökkentett részletfizetési futamidő visszaáll 25 évre.
3. Teljesen új rendelkezés, ami kizárólag a Budai Várnegyedet érinti: „E fejezet alkalmazásában az államon, illetve a helyi önkormányzaton az egyszemélyes állami gazdasági társaságot, illetve az egyszemélyes önkormányzati gazdasági társaságot is érteni kell.” Vagyis a Várnegyedben állami vagy önkormányzati céget is kedvezményes bérlakás-értékesítésre köteleznének.
Kizárólag a Várnegyedet és az itt megvásárolhatóvá váló mintegy 800 lakást érintő speciális szabály az összegző módosító szerint, hogy földszinti elhelyezkedés esetén a lakás rendeltetés kereskedelmi, szolgáltató és kulturális rendeltetésre módosítható. A Várnegyedben egyedi szabály, hogy ott nem vásárolhatnak bérlakást cégek, és magánszemélyek birtokában is legfeljebb két lakás lehet, valamint tulajdonjoghoz csak európai uniós állampolgár juthat.
A vásárlás feltétele a 2020. december 31. előtti határozatlan idejű bérleti szerződés az önkormányzattal vagy az állammal. A nem cserelakásosok számára a bérleti idővel arányosan nő a vételár-kedvezmény. Vagyis legalább 25 éves bérlet esetén a vételár a forgalmi érték mindössze 15 százaléka, 15-25 év között 50 százaléka, 5-15 év között pedig a 80 százaléka, és ezek egyösszegű fizetésnél 5 százalékponttal csökkennek.
A törvény generális szabályként 4 éves elidegenítési tilalmat állapítana meg a bérlakások vevői számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve