A Virág Csaba által tervezett, évek óta elhanyagoltan álló épület építésének idején, 1978-ban bátran vállalta korának "nemzetközi szellemiségét" - írja Krizsán András, a MÉSZ elnöke állásfoglalásban.
A szakmai szervezet elnöksége hangsúlyozza, hogy a villamos teherelosztó kivívta az "akkori és a mai kor számos mértékadó magyar építészének elismerését", "és a szakma ezt az épületet is besorolta a vári - II. világháború utáni - progresszív foghíjbeépítések sorába".
A MÉSZ ezért nem ért egyet az épület bontásáról szóló, júniusi döntéssel, és arra kéri a kormányt: találjon új funkciót az egykori teherelosztó számára, hogy a valóban szükséges felújítás és átalakítás után a jövő számára a közelmúlt építészettörténetének jellegzetes darabjaként lehessen azt megőrizni.
"Nem vitatjuk, hogy az épület megosztó, sok nem építész és néhány építész honfitársunk sem érti, mi ebben a jó, mi ebben a szép, mi ebben az építészeti teljesítmény. Éppen ezért szeretnénk, ha az építész szakma és az építészet értékeire nyitott emberek közt elindulna egy nyilvános beszélgetés, gondolatcsere" - vetette fel a MÉSZ elnöksége.
A testület ezért arra kéri a kormányt, függessze fel a bontással kapcsolatos döntés végrehajtását, adjon időt és lehetőséget arra, hogy az érdeklődők és érintettek lebonyolítsák az eszmecserét, és levonhassák következtetéseiket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve