A 139 jogerősen elítélt betörő bevonásával készült felmérés szerint a bűnözők legfontosabb szempontja célpontjuk kiválasztásánál, hogy lehetőleg senki ne legyen otthon. Elriasztják ugyanakkor őket a biztonsági berendezések: a mozgásérzékelős lámpák, rácsok, kamerák, riasztók, bonyolult biztonsági és hevederzárak, illetve a hangosan ugató kutya is - közölték a sajtótájékoztatón.
Mint azt Barabás Tünde, az OKI kutatásvezetője elmondta: 60-90 perces interjúkat készítettek önként jelentkező elítéltekkel, akik 100 kép alapján választották ki, hogy hová törnének be "szívesen", illetve mi az, ami visszatartja őket. Ezek szerint a kertvárosi családi házak mellett népszerűek a sorházak és a tanyák is, viszont a lakótelepi lakások nem, mert a betörők nem remélnek ezeknél értékes zsákmányt.
Ez, vagyis az értékes zsákmány reménye a következő legfontosabb szempont a betöréskor, majd a könnyű bejutás, illetve a könnyű menekülés esélye következik - ismertette a kutatás eredményét az osztályvezető. Hozzátette, az eredmények alapján ajánlásokat fogalmaznak meg az építészeknek, illetve az építtetőknek, akik ezek alapján tervezhetik meg az önvédelmüket - mondta Barabás Tünde.
Hatala József, a NBT elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kutatás alapján a tanács olyan kiadványokat juttat majd el a lakossághoz, amelyekben ötleteket adnak az önvédelemre. Egyben kifejezte reményét, hogy a kutatás hozzájárul a bűncselekmények visszaszorulásához.
Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) vezetője arról szólt, hogy a BVOP és az NBT együttműködése alapján vehettek részt a kutatásban az elítéltek, szigorúan önkéntes alapon. Az önkéntesség abban is megmutatkozott, hogy végig készségesen együttműködtek a kutatás vezetőivel - mondta Csóti András. Magyarországon a betörés az egyik leggyakoribb bűntett; minden hatodik vagyon elleni bűncselekmény betöréses lopás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve