A Carillion, amely ellen most felszámolási eljárás indul, világszerte 43 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 20 ezret közülük az Egyesült Királyságban.
A két évszázados múltra visszatekintő cég csődje komoly kérdéseket vet fel több száz állami finanszírozású nagyberuházás sorsával kapcsolatban. Ezek között is a legnagyobb a HS2 nagysebességű vasúti hálózat, amely London és több észak-angliai nagyváros - Birmingham, Leeds, Manchester és Sheffield - között épül, 60 milliárd fonthoz (21 ezer milliárd forinthoz) közelítő költségvetéssel.
Ennek a beruházásnak a Carillion az egyik fővállalkozója, de a cég tevékenysége rendkívül szerteágazó: a vállalatcsoport felelős a brit védelmi minisztérium tulajdonában lévő 50 ezer lakóingatlan karbantartásáért, a brit vasúti hálózat infrastruktúráját fenntartó Network Rail második legnagyobb karbantartási szolgáltatója, emellett 900 állami iskolaépület és az összes angliai börtön fenntartására is szerződései vannak. (Közben pörög a magyar ingatlanpiac.)
Kapcsolódó
A vállalat nagy értékű szerződés alapján részt vesz a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság építési beruházásaiban is.
A Carillion ugyanakkor mára 1,5 milliárd font (több mint 520 milliárd forint) adósságot halmozott fel; vállalati nyugdíjalapjában 580 millió font hiány keletkezett. A brit kormány azonban nem volt hajlandó garanciát vállalni e kötelezettségekre, így a hitelező bankok - köztük a Royal Bank of Scotland (RBS), a Santander és az HSBC - közölték, hogy nem nyújtanak további hitelfinanszírozást.
A brit kormány mindazonáltal hétfőn bejelentette, hogy a Carillion által ellátott közszolgáltatási munkákat továbbra is finanszírozza, az e területeken dolgozó alkalmazottaknak "fontos feladataik vannak", és ehhez megkapják fizetésüket is.
A Carillion részvényeinek kereskedését hétfőn felfüggesztettek a Londoni Értéktőzsdén, amelynek fő FTSE 100-as indexe kora délután enyhe, 0,08 százalékos mínuszban járt.
Fotó forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve