A múlt év végén óriásira nőtt és azóta is töretlen az érdeklődés a készházak iránt, ami egyértelműen a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok) köszönhető - mondta Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozata elnöke. Ugyanakkor a szakember felhívta a figyelmet, hogy jelenleg jelentős munkaerő-problémával küzdenek a vállalkozások, mivel a készházszerelő csapatok nagy része külföldre ment a megrendelések és a jobb fizetés után. A mostani helyzetben biztos, hogy többet kell adni a szakmunkásnak, ami a munkadíjat, így a készházak árát is növeli - vélekedett Kárpáti József.
Nagy fellendülés várható, mert már most annyi ajánlatot kértek tagjaiktól, mint tavaly egész évben - közölte Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke. A támogatási formák révén fehéredés indulhat az ágazatban, viszont az árak is nőnek majd, amit a megrendelők egyelőre nehezen vesznek tudomásul és meggyőződésük szerint az árak tavalyihoz képest 20-30 százalékkal csökkentek.
Az egyesületi elnök szintén megemlítette, hogy katasztrofálisan állnak munkaerővel, jó asztalosokat, ácsokat például egyre nehezebb Magyarországon tartani. Hársai Tibor úgy vélte, hogy emelkedő bérek mellett négyzetméterenként legalább 200 ezer forint plusz áfával kell számolni, tehát egy könnyűszerkezetes ház építése alapesetben, mindenféle extra nélkül is 20-25 millió forintba kerülhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve