A kormány és a városvezetés, valamint a kivitelezők és a megrendelők képviselői csütörtökön letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben. Az eseményen a résztvevők mindegyike hangsúlyozta: az előzetes ütemterveknek megfelelően halad az építkezés, az anyagi és a szakmai háttér biztosított, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jó beruházásnak nevezte a fejlesztést és hangsúlyozta: "Debrecennek jár az új stadion." A debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta konzorcium 11,455 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a város stadion kivitelezésére kiírt tendert.
Szűcs Gyula, a kivitelező konzorcium vezető vállalata, a Hunép Zrt. vezérigazgatója közölte: két hét alatt bontották el a régi stadiont, az alapozást követően pedig jelenleg más munkák mellett a tartópillérek, a gerendák és a födémpanelek telepítése zajlik. A terepen végzett munka mellett folyamatosan kötik az alapszerkezet kivitelezésére az alvállalkozói szerződéseket. Ehhez kapcsolódva aláhúzta: rendelkezésre áll a pénzügyi fedezet, így garantálják, hogy a beruházás a sajtóban nem a kifizetetlen alvállalkozókkal kapcsolatban szerepel majd.
A stadion magyar emberek szellemi és fizikai teljesítményeként épül meg - mondta Kósa Lajos polgármester. "Magyar mérnökök tervezik, magyar cégek a beszállítók és a kivitelezők, magyarok az építkezést végző munkások."
Január 29-én kezdték meg a régi létesítmény bontását, az alapkőletételig pedig elvégezték a 20 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion alapozási munkálatait és felállítottak 75 tartópillért. Az építkezés során megújul a parkerdő teljes környezete is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve