A legtöbb felajánlás továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik, a felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke 6,66 millió forint. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjára jogosultak köre a közelmúltban jelentősen bővült. A nyáron életbe lépett jogszabályváltozások szélesebb kör számára tették elérhetővé a programot, így szeptemberben és októberben ugrásszerűen, októberben az előző hónaphoz képest több mint duplájára nőtt a felajánlott ingatlanok száma - áll a közleményben.
Ugyanakkor nem változott jelentősen sem az ingatlanok területi megoszlása, sem azok forgalmi értéke. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg adja a felajánlások több mint 30 százalékát, Budapest és Pest megye közel 10 százalékát. Győr-Moson-Sopron és Vas megye adatai viszont nem érik el az 1 százalékot sem.
A magyar állam nevében eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt. átlagosan 3 millió forintért vásárolta az ingatlanokat. A társaság minden olyan felajánlott ingatlant megvásárol, ahol teljesülnek a jogszabályi feltételek - áll a közleményben.
A NET az idén 8 ezer ingatlant vásárolhat meg a magyar állam javára, 2014 végéig pedig 25 ezret. A keretszám kitöltése nagyban függ attól, hogy a hiteladósok és a pénzügyi intézmények mennyi ingatlant és milyen ütemezésben ajánlanak fel megvételre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve